NlCafé: http://www.nlcafe.hu/kereses/20080609/setald_egeszsegesre_magad

Nordic walking - megoldás mindenre?

Aki sport és mozgás terén nyitott szemmel jár a tőlünk nyugatra eső tájakon, már 7-8 éve láthat embereket botokkal sétálni, túrázni, a sportboltokban pedig külön területet talál ezen szenvedély hódolói számára.

A technikailag jól kivitelezett mozgás nagyon könnyednek tűnik, szinte úszik a levegőben, aki csinálja. Sokaknak talán pont ezért tetszik, mások pedig ezért vélik talán komolytalannak, vagy legalábbis nem elég sportosnak.
Hogyhogy, nincs új a nap alatt? Nincs bizony. Ez a mozgás már régóta létezik, a sífutók használták nyári edzéseiken, persze kicsit más formában és más botokkal. A nordic walking Finnországból indult hódító útjára, ott találták ki a mindenki számára alkalmas mozgást, alakították ki hozzá a megfelelő botokat. Mint minden sport, ez is folyamatosan fejlődik, újabb technikák, iskolák és irányzatok fejlődnek ki. Van fitnesz és sport ága, de külön kezelendők a gyerekek és juniorok, a kismamák, a túlsúllyal küszködők, a sérülésből, betegségből felépülők és az idősebbek is, és persze azok, akik komolyan kívánják fejleszteni fizikai állóképességüket.

No de miről is van szó konkrétan, amiért a nordic walking ilyen népszerű?

• A botok használatával kisebb az ízületek igénybevétele.
• Jelentősen javul az általános fizikai kondíció.
• Erősebbé válnak izmaink. A nordic walking a botok használata által a test mintegy 600 izmának 88-90%-át megmozgatja.
• A megnövekedett kalóriafelhasználás miatt elsőrendű mozgásforma a túlsúllyal küszködők számára, nekik ráadásul az ízületek kímélése is fokozottan szükséges.
• Jelentősen javul a szervezet oxigénfelvevő képessége.
• Oldja az izomfeszültséget, a görcsöket, főleg a nyak, hát, vállak területén jelentős ez a hatás, amely főleg ülőmunkát végzők számára igen kívánatos. A tartás javulásával javul a légzés, enyhülnek a fájdalmak a test más részeiben is.
• Javul a vérkeringés, ami az ilyen jellegű megbetegedések megelőzésére és kezelésére teszi alkalmassá e sportot. Pozitívan hat magas vérnyomás, magas vérzsírszint, cukorbetegség esetén is, sőt a trombózis megelőzésében is hatékony segítség.
• A kezek és lábak összehangolt munkája komolyan javítja a koordinációt, ezzel az agy működésére is jótékony hatással van. Rémítő sajnos, hogy az emberek milyen nagy hányada nem tud rendesen járni, és milyen kihívást jelent számukra a karok és lábak összehangolt diagonális (amúgy természetes) mozgatása.
• A nordic walking javítja az ízületek mozgékonyságát – ami minden életkorban és edzettségi szinten kívánatos– és az életminőséget.
• A nordic walking szabadtéri sport. A természetben való mozgásnak, még ha egy városi parkról is van szó, jótékony hatása van kedélyállapotunkra, végre egy kis változatosság a munkahely és a lakás között.
• Nordic walking közben olyan hormonok termelődnek szervezetünkben, amelyek segítenek a stressztűrő képességünk növelésében, boldogságérzetünk nő, sportolók számára ez a pozitív mellékhatás már régóta ismert, sokan ezért a szinte bódító boldogságérzetért sportolnak.
• A nordic walking intenzitása fokozatmentesen állítható, és az egyes technikák igen jól variálhatók, ezért lehetséges, hogy ilyen széles körben alkalmazható.
• Sokak számára igen fontos tény, hogy a nordic walking nagyon jól űzhető csoportosan is, így alkalmas baráti társaságok, cégek, családok közös sportolására, s mindazok motiválására, akik egyedül nehezen veszik rá magukat a mozgásra.
• Végül még egy fontos tényt említenék. A nordic walking nagyon kis anyagi ráfordítással (botok megvásárlása) űzhető sport, az év minden napján és minden terepen gyakorolható.

Ennyi jó szinte már hihetetlen. Mindezekhez azonban hozzá kell tenni, hogy a fenti hatások eléréséhez elengedhetetlen a helyes nordic walking technika, amely igazából csak képzett edző segítségével tanulható meg. Csak tapasztalt edző tud a megfelelő botok kiválasztásában, valamint az egyén számára kitűzött célok eléréséhez megfelelő mozgásintenzitás kialakításában segíteni, a káros, fájdalmakhoz vezető mozgásokat pedig kiszűrni.

Szerző: idegen babérok  2009.10.14. 11:39 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://idegenbaberok.blog.hu/api/trackback/id/tr681449372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása