nana.hu: http://nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=45949&fr=rss

Oprah is így csinálja. Buddha is erről beszélt. Világméretű hálaadás-kampány is létezik. A hála manapság egyetemes trend a boldogságkeresésben, és állítólag nagyon jól működik. Azonnal hat…

Állítólag a köszönet és a hála érzése, és ezek konkrét formában való gyakorlása az egyik legfontosabb dolog, ha kiegyensúlyozott, boldog életet szeretnénk élni. Vajon miért?

Jó annak, aki hálát érez

A hálás emberek egyértelműen pozitívabb érzelmekkel, nagyobb elégedettséggel, vitalitással és optimizmussal rendelkeznek, jóval kevesebb a stressz és a depresszió az életükben. Ezt a Kalifornia Egyetem kutatói állapították meg egy több éves kísérletsorozat eredményeként.

„Azok, akik rendszeresen hálát adnak azért, amijük van, sokkal kisebb fontosságot tulajdonítanak az anyagi javaknak, így kevésbé méricskélik a saját szerzeményeik mennyiségét és minőségét másokéval szemben. Ráadásul jóval önzetlenebbek is, és hajlamosabbak megosztani másokkal, amijük van – összehasonlítva a kevésbé hálás emberekkel.” – állítják a kutatók.

 

Nem újkeletű gondolat
Gondolhatja valaki újhullámnak, vagy az anyagi válság tüneteinek enyhítésére tett kétségbeesett kísérletnek. Ugyanakkor egyrészt a hálával kapcsolatos kampányok, mozgalmak jóval a válság előtt elkezdődtek, másrészt olyan archaikus források is kiemelt fontosságot tulajdonítanak neki, mint a Biblia, vagy Buddha tanításai.

 

Hova lett a hála?

Tény, hogy a modern eldobható társadalomban, ahol mindig van szebb, jobb és újabb, mindig vannak még nagyobb elérendő célok, legfeljebb rövidke pillanatokig örülünk annak, ha valami sikerül, vagy valamivel gazdagabbak lettünk. A következő pillanatban már az új, a következő elérendő dolog lebeg a szemünk előtt, és magától értetődőnek, természetesnek vesszük, amink van.

Oprah azt javasolja, hogy mindenkinek legyen egy „hála-naplója”, amibe nap mint nap feljegyezheti, mi mindenért érez hálát. Azt mondja, sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb, amióta ő maga is ezt teszi. Sikerlélektannal foglalkozó neves szerzők, előadók is gyakran veszik elő a témát, hiszen annyira egyszerű, mégis szinte percek alatt képes megváltoztatni az ember gondolatait, életét, és az élethez való hozzáállását.

Az instant boldogság

Nem arról van szó, hogy ne akarj fejlődni, vagy haladni. Mindössze arról, hogy ha jobban belegondolsz, a sok apróság (vagy egész nagy dolog), ami a te életedben rendben van, neked magától értetődő, és nem is foglalkozol vele. Az, hogy van két kezed és két lábad, másnak talán csak álom. Az, hogy a gyerekeid egészségesek, hogy végül is van mit ennetek, van hol laknotok, hogy még élnek a szüleid, hogy vannak barátaid, hogy nem lövöldöznek az ablakod alatt, hogy meleg vízben fürdesz, neked természetes. A világ sok részén ezek a dolgok viszont nem így vannak.

Amíg azzal vagy elfoglalva, hogy mi minden hiányzik az életedből, a folyamatos hiány, küszködés, elégedetlenség és kudarc érzése hatja át a gondolataidat. Ha viszont megfordítod, és elkezded végiggondolni, mi minden adatott meg neked, amit eddig természetesnek, vagy csekélységnek vettél, egyből máshogy fogod érezni magad. Ha hálát adsz azért, amid van, teljességet és örömöt fogsz érezni. Átjár egyfajta elégedettség, nyugalom, és azonnal sokkal nagyobb békét és kiegyensúlyozottságot érzel majd. A szép az egészben az, hogy ebben az állapotban egyből olyan dolgokat kezdesz majd teremteni – akár tudatosan, akár nem -, amiktől valóban jobbá válik az életed. De először legyél hálás azért, amid van

    
 Hálakampány a boldogságért

A hála-séta

Roppant egyszerű dolog, mégis, ha szokásoddá teszed, alapjaiban változik meg az életed minősége. Minden nap, ebéd vagy vacsora után szánj rá legalább öt, de inkább tizenöt percet, hogy elmenj sétálni. Ezt teheted egyedül is, vagy családostól, ahogy sikerül. Amellett, hogy fantasztikus stresszűző eszköz, még valamire lehetőséget ad: a saját környezetedből kilépve, mintegy kívülről tudsz ránézni az életedre.

Séta közben gondold végig, mi mindenért vagy hálás. Ez mindenkinek más és más, de nem szabad kihagyni az egészen kis dolgokat sem. Hálás lehetsz például azért, hogy van munkád, hogy van lakásod, hogy van, aki szeret, hogy a szomszéd ültetett egy bokrot, hogy tíz perce senki nem kiabált senkivel, hogy egyáltalán tudsz sétálni, de akár egy jól sikerült munkahelyi projektért, egy randiért, egy ajándékért, egy jó szóért, a tudásodért, a tapasztalatért, bármiért. Tedd szokásoddá, hogy naponta sorba veszed, mi mindenért vagy hálás. Ha a séta nem neked való, vezess naplót, mint Oprah. Próbáld ki legalább egy hétig, és nézd meg, mit tesz veled.

 

 
Szerző: idegen babérok  2009.10.28. 11:04 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://idegenbaberok.blog.hu/api/trackback/id/tr301480961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása