Népszabadság: http://www.nol.hu/belfold/lap-20090307-20090307-29

 

Eljött a szívességbankok kora

A válságból akár jól is kijöhetünk - véli a társadalom- és fogyasztói magatartást kutató. A "túlélés" záloga a tudatos fogyasztás és kisközösségben a - családi, baráti, szomszédi - kohézió újraélesztése.

A családok már 2007-ben elkezdhették törni a fejüket azon, hogy miképp spóroljanak: a KSH felmérése szerint a háztartási kiadások csökkenése két éve elkezdődött. Igaz, ekkor még elsősorban a természetbeni juttatások "karcsúsítása" miatt mérséklődött fogyasztásunk egy év alatt majd két százalékkal. Ezt az emberek akkor még kevéssé érzékelték a mindennapokban, erre utal a Tárki munkatársainak - Dencső Blankának és Sík Endrének - a kutatása, amely azt vizsgálta: a hónap végén mennyire gyakori a pénzhiány a családoknál. Eszerint 1992 és 2007 között 62 százalékról 46 százalékra csökkent azoknak a családoknak az aránya, amelyek évente legalább egyszer bajba kerültek kiadásaik fedezésénél. Tavaly viszont már valamelyest - két százalékponttal - többen lettek azok, akik időnkénti pénzzavarról számoltak be.

A pénzhiány elsősorban a fiatalabbakat és az iskolázatlanabbakat fenyegeti. A leggyakoribb a 29-38 évesek körében - arányuk 54 százalék -, hogy hó vége előtt elfogy a kosztpénz, vagy adósak maradnak számláikkal, a fiatalabbaknál 51 százalék ez az arány, míg az ötvenesek vagy a még idősebbek körében sokkal alacsonyabb. A kutatók az okokat nem firtatták, ám bizonyos következtetések azért ezekből az adatokból levonhatóak. A fiatal középkorúaknál feltehetően azért gyakoribb a pénzzavar, mert az ő kiadásaik - a gyereknevelés terhei miatt - a legmagasabbak. Az idősebbek talán jobban megtanultak gazdálkodni is, megfontoltabban költenek. Így vélhetően nemcsak a jövedelemkülönbségeknek, hanem az otthonról hozott magatartásmintáknak is betudható, hogy az iskolázatlanabbak jóval hamarabb kifutnak a pénzből, mint a képzettebbek.

A kutatók rákérdeztek arra is, hogy milyen megoldásokat keresnek a háztartások ilyenkor. Mintegy harmaduk említette első helyen a spórolást, baráti-rokoni önzetlen segítségben majd negyedük bízik. A megszorulók 15 százalékának volt első gondolata, hogy az ismerősöktől szerez kölcsönt, kilenc százalék több munkával igyekszik pótolni a hiányzó jövedelmet. Segélyért - első körben - egyik megkérdezett sem fordul.

Jó néhány lehetőség és módszer pedig még van a takarékoskodásra a magyar háztartásokban - ezt mutatják Töröcsik Mária fogyasztóimagatartás-kutatónak, a Pécsi Tudományegyetem professzorának elemzései. Az elmúlt időszakban a fogyasztási szokásokat mindinkább az befolyásolja, hogy az emberek a tárgyakon keresztül "pozicionálják magukat" a környezetükben, és lecsúszásként élik meg, ha bizonyos dolgokra nekik nem telik. Töröcsik úgy gondolja, hogy a válság - fogyasztási szokásainkban - akár hasznunkra is fordítható. A szükség racionalitásra kényszerít, ami a fenntartható fogyasztás alapja már ma is, és érdekes módon inkább a gazdagabbak egy szűk rétegét - szakszóval a "luxusaszkétákat" - jellemzi.

A régi fogyasztási szokások még nem haltak ki, a krízis növelheti is a családok és a közösségek összetartó erejét. Az időseknek, még a kisnyugdíjasoknak is, mindig van egy kevés spórolt pénzük, sokan vezetnek közülük mind a mai napig háztartási naplót. A fogyasztáskutató tapasztalatát egyébként a Tárki-felmérés is alátámasztja: a 69 évesnél idősebbek majd háromnegyedének van megtakarítása, és az összes korosztály közül ők azok, akik a legritkábban kerülnek pénzzavarba. Most a fiatalabb nemzedék is megtapasztalja lehetőségeik határát, és azt, hogy fel kell készülniük a váratlan krízisekre.

A professzor véleménye az, hogy a válság áthidalásában sokat segít, ha megpróbálunk minél többet megtudni saját fogyasztásunkról: megnézzük kiadásaink szerkezetét, végiggondoljuk, mi az, amiről le tudunk mondani. Egy ruhaleltár birtokában például inkább megfontoljuk a tizenötödik top megvásárlását vagy a harmadik csizma bespájzolását. Kihagyhatatlan, hogy a családtagok leüljenek, és megbeszéljék, milyen kiadások azok, amelyeket feltétlenül fizetni kell, ki, hol tud megtakarítani.

- A népi bölcsességek, mint a sok kicsi sokra megy, ismét értelmet kapnak - jegyzi meg Töröcsik Mária. - Nagyon apró dolgok hozhatnak komoly kiadásmérséklést: mint a mosógép feles programjának használata, a háztartási ketyeréknél a készenléti állapot kikapcsolása, a telefonbeszélgetések lerövidítése. A vásárlás örömszerző funkciójától sem kell megválni - állítja -, csak jóval tudatosabbá kell tenni kiadásainkat, inkább figyelve a minőségre, arra, hogy az ember a pénzéért valóban értéket kapjon. A jó minőségű ruha hosszabb ideig hordható, és egy divatos sál, nyaklánc vagy új nyakkendő is adja azt az élményt, hogy "trendik" vagyunk.

A kutató reményei szerint a háztartási és a ház körüli munka felértékelődése is a válság "várható" hozadéka. A készételek helyébe ismét az otthoni koszt léphet, és egy saját készítésű sütemény vagy lekvár is legalább olyan örömforrás, mint egy újabb cucc megvásárlása. - Így összességében a családon belüli "kommunikáció" és a fogyasztási szerkezet átalakítása a házimunka javára - véli Töröcsik - a családokon belüli kohéziót erősíti. Nem beszélve arról, hogy a krízisnek "köszönhetően" egy másfajta fogyasztói mentalitás alakulhat ki.

Hasonlóképpen vélekedik Sík Endre, aki a hetvenes-nyolcvanas években a kalákák működési mechanizmusát is vizsgálta. Szerinte ezek a - szomszédok, rokonok, munkatársak alkotta - szívességbankok most a növekvő kényszerek hatására új életre kelhetnek, mégpedig új formában a városi lakosság körében is. - Működőképességük alapfeltétele az egymás iránti bizalom - szögezi le Sík, hozzátéve hogy az ő kutatásai szerint a társadalmi szerkezet a kisközösségekben nem bomlott fel. Így szerinte van esélye annak, hogy a túlélés kényszere javítani fogja a családi, baráti és generációk közötti összetartást.