Női lapozó: http://www.noilapozo.hu/20090928/hasznos_lehet_a_veszhelyzet_eseten_ertesitendo_rokon_nevenek_telefonos_kodja

Nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni, de gondoltatok már arra, honnan fogják tudni a segítségetekre siető mentősök vagy rendőrök, hogy vészhelyzet esetén kit értesítsenek? Egy mobiltelefonba elmentett nemzetközi rövidítés hasznos lehet.

ICE, azaz a rövidítés jelentése magyarra fordítva: vészhelyzet esetén értesítendő. A legtöbb mobil telefonkönyvéből pont ez az apró bejegyzés hiányzik, holott lehet, hogy nagy segítség lenne, ha baj van. Angliában például már mindenki tudja - bár sajnos ez a négy évvel ezelőtti londoni tragikus robbantásos merényletsorozatnak köszönhető -, mit jelent ez a három betű, sőt a brit egészségügy a személyes adatok mellett ezt is nyilvántartja.



Ugyan a rendőrségnek nem túl nagy feladat kiderítenie a sérültek személyazonosságát és értesíteni a hozzátartozókat, a szakemberek szerint a kórházaknak hasznos lenne a telefonba rejtett információ. Ezen felbuzdulva mi is rögzítettük mobilunkba ICE néven a vészhelyzet esetén értesítendő legközelebbi rokonunk telefonszámát, és erre biztatunk téged is. Közben pedig persze reménykedünk, hogy most az egyszer tényleg feleslegesen ügyködtünk és szóltunk, mert soha senki nem fogja felhívni ezen a bejegyzésen keresztül a kiválasztott személyt.  
 

Szerző: idegen babérok  2009.09.28. 10:52 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://idegenbaberok.blog.hu/api/trackback/id/tr681412365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása